Történetünk két
ellenséges fajról fog szólni: az Alvilágiakról, és a Mennyvilágiakról. A két
világ utálja, egymást amióta csak léteznek. Ősi ellenségek, harcból harcba
mennek ahelyett, hogy összefognának a gonosz ellen.
Benjamin Franklin, és
Patricia Franklin- a két vezetője a Mennyvilágiaknak -békeszerződést akar kötni
az Alvilág rabjaival, ám Russell és Jacqueline nem egyezik bele az ajánlatukba.
További harcokat szítanak, és megölik a Benjamin Franklint. Felesége, aki éppen
akkor volt terhes a lányával depresszióba esik, és szülés után rögtön meg is
hal. Halálával nem csak a Mennyvilág sorsát pecsételi meg, de egy titkot is
elvisz magával a sírba…
16 évvel később
Lándzsáját ügyesen pörgetve az ujjai között száll szemben a
lány a démonnal. Az Alvilági démon ragadós, nyálkás teste tekeregve közeledett
a lány felé. Hosszú fekete szarvak álltak ki a fejéből. Minden egyes
megmoccanás után a szemei kidülledtek. A lánynak felfordult a gyomra. A démon
megérezte, hogy a lány rosszul lett, és azonnal lecsapott. Szarvait áldozata gyomrába
mélyesztette. A lány felsikoltott. Norma
nevét sikította. Ekkor előtört belőle valami. Olyan volt, mintha megitta volna
az összes energiaitalt a világon. Az ereiben dübörgött az adrenalin. A
lándzsáját egy gyors mozdulattal megforgatta, majd beledöfte a démonba. A szíve
mellé talált a szúrás. Az Alvilági démon felüvöltött, majd mintha a tűzre vizet
öntöttek volna; sisteregni kezdett. Leégett róla a nyálkás réteg, s helyette
egy gyomorforgató húscafatos csontváz jelent meg. Szarvai ugyan már nem voltak,
de még mindig a fejében volt a halálos mérge. A démonok büdös szaga áradt a
csontvázból. A lány egy pillanatra megszédült a szagtól, de mikor visszatért az
egyensúlya, fogta a fegyverét, s kegyelmet nem ismerve a csontváz fejébe vájta.
-
Margaret. Margaret. Margaret. – szólította
valaki a sötétségből.
-
Ki maga?- a lány hangja ellenségesen csengett.
-
Hát nem ismersz meg?- a férfi gúnyosan
nyilvánult meg. – Benjamin Franklin… Rémlik?
-
Apa meghalt- suttogta a lány.
A férfi kilépett a fényre. A lámpa halványan világította meg
a férfi arcát. Margaret így is ki tudta venni az apja arcát.
-
Ez meg hogy lehet?
-
Az előbb. Mikor Norma nevét mondtad; mi történt?
-
Nem tudom. – biggyesztette le az ajkát Margaret.
– Hirtelen adrenalin löket.
-
Szóval anyád nem mondta…- dünnyögte Benjamin. –
Hol van a testvéred?
-
Aaron otthon van. Beteg.- közölte a lány. – Mit
nem mondott el anya?
-
Ó, te buta gyermek!- lehelte lesajnálóan
Benjamin. – Elhagyatott vagy. Te is, és a testvéred is.
-
Hogy mi?
Margaret hirtelen megsemmisülve érezte magát. Ami ellen
évekig küzdött, akiket megölt. Annak is csörgedezik a vére az ereiben.
Alvilágiak, és Mennyvilágiak közös gyermekei voltak ők Aaronnal. Ez mindent megmagyaráz. Az adrenalin
löketeket, a különleges képességeit, és a bátyja erejét: a halhatatlanságot.
-
Mondd, hogy hazudsz- könyörgött a lány.
-
Minek, ha egyszer ez az igazság?
A férfi könyörtelen volt. Ahogy az utcán elhaladó emberek
bele-bele hallgattak a bájcsevejünkbe egyre kellemetlenebb volt az egész. Az
emberek félve húzódtak odébb mikor Benjamin hangosan közölte a lánnyal, hogy
egy szörnyeteg. Aaronnal együtt.
A nap már kezdett lemenni, amikor Margaret haza bírt menni.
Hosszú fekete haját kiengedte, és hagyta, hogy a szél játszadozzon vele. Zöld
íriszeiben félelem suhant át, mikor a küszöb elé ért. Kétszer megnyomta a
csengőt, ugyan is a kulcsait itthon hagyta. Aaron teljes harci ruhában állt az
ajtóban. Egy hosszú fehér pengét tartott a kezében, amit bordóra színezett a
vér. Szürke öltözetét foltokban tarkította a vér.
-
Aaron!- sikoltotta a lány.
Testvére nyakába szökkent, mikor meglátta a vértől
összetapadt haját.
-
Nem az én vérem. – suttogta.
A démon bűz megcsapta Margaret arcát.
-
Itt is voltak…- kezdte, de a fiú közbe szólt.
-
Miért, még hol?
-
Hát persze!
Margaret rájött, hogy apjuk a démont elterelés képpel küldte
rá, amíg itthon megpróbálja megölni Aaront. Zöld szeme izzott a dühtől. Félre
taszította testvérét az útból, majd a fegyveres szekrényhez rohant. Kivette az
összes pengét, lándzsát, és íjat, majd egy párat Aaron kezébe nyomott. A
pengéket a csizmája oldalába tette, az íjat földobta a hátára, a lándzsát pedig
a kezében fogta.
-
Margaret, mi ez az egész?- értetlenkedett Aaron.
-
Út közben elmondom.
A lány ígéretéhez híven mindent elmesélt. Aaron először fel
sem fogta. Könnyekkel telt meg a szeme, arcába vér szökött a dühtől. – Hol van
Benjamin?
-
Nem tudom…- suttogta a lány. – A Démon Alvilági
volt. Mármint amit megidézett. Akkor biztosan Hespania-ban van.
-
Tényleg!
Aaron megragadta a lány kezét, majd húzni kezdte. Egy
sikátorig rángatta maga után.
-
Itt egy Portál- mondta Aaron. – Csak gondolni
kell rá.
A két testvérpár, Margaret a hosszú fekete hajával- akárcsak
anyjának -, és Aaron szintén hosszú, szinte vállig érő frizurájával, és
kátrányszínű szemével. Soha nem gondolták volna, hogy Elhagyatottak lennének.
Hogy ekkora átkot kapjanak.
A Portál meg is jelent, amikor Margaretnek beugrott Norma neve. A sötét, büdös sikátor után
szinte ajándék volt a Portál szagtalansága. Mindketten Hespania nevét
emlegették miközben a Portálon keresztül zuhantak a semmibe.
A Portál szinte kiköpte őket. Hespania sötét, koszos utcáit
semmi nem világította meg. Az összes épület kivilágítatlanul állt. Korábban itt
mező volt, gondolta Margaret. Emlékezett rá, mikor két éve még itt rohangált
nevelőanyjával, és bátyjával, Aaronnal. Az összes ház tetejéből gondosan
elkészített cégérek himbálóztak. Ám most, most az összes félig le volt rohadva.
A démonok nyálkás darabjai szerteszét hevertek a macskaköves utakon. Néhány ló
állt gazdátlanul, s mögöttük kettétört szekér pihent.
-
Mi történt itt?- suttogta.
-
Ap… Benjámin- mondta, s olyan biztosság volt a
hangjában, mintha ő látta volna az egész pusztítást.
-
Ez itt- szólalt meg ismét Aaron. – Apánk
búvóhelye?
A lány követte bátyja tekintetét, s mikor Aaron szeme megállapodott
egy hatalmas épület előtt a lány halványan bólintott.
Egy kastélyszerűség előtt álltak meg. Két hatalmas
kivilágított tornya volt. Mind a kettőn Elfek sorakoztak várva a jelre- a
támadás jelére. A kastély előtt Tündék,
és Vámpírok hemzsegtek. Mi a fene, gondolta a lány. Aaron gondolkodás nélkül a
kastély felé futott, majd elővette az íját, és lelőtt egy Tündét.
-
Aaron- szólalt meg egy hang- Benjamin hangja. –
Nem mondta neked Margaret, hogy nem illik csak úgy betörni és gyilkolászni?
-
Apám, mi ez az egész?- rogyott térdre Aaron.
A fájdalom rá volt írva az arcára-, mint mikor eltörte az
anyjuk nagy becsben tartott vázáját, és az szétvágta a kezét. Benjamin szeme
összeszűkült, s úgy meredt fiára, akiből a tekintetével szívta ki az életet.
Margaret egy bokor tövében bújt meg. A sírás kerülgette.
-
Nem szép dolog egy testvértől, hogy hagy
meghalni…- hahotázott Benjamin.
-
Nem szép dolog egy apától, hogy megöli a saját gyermekét!- kiáltotta Margaret,
majd az apja felé lőtt az íjjal.
El is találta volna, ha egy vámpír nem fut be elé. A
villámgyors Alvilági összerogyott. Utolsó másodperceiben intett a társainak,
hogy: „Támadás!”
A vámpírhadsereg gondolkodás nélkül a lány felé rohant.
Margaret mind két kezében pengét tartott, s így kaszabolta le a vámpírokat. A
lány teste vámpír vérben úszott mire megölte mindet.
-
Nem is rossz. – Benjamin elismerő tekintettel
mérte végig a lányt, majd mikor ismét Margaretre nézett a lány görcsös
fájdalmat érzett.
-
Norma!-
kiáltotta.
Ekkor a lány ereiben tűz futott végig. Pupillája helyett tűz
jelent meg a szemében. – Te készítetted az átkot!- kiáltotta a lány. – Hát,
most bűnhődj!
A lány mögött hatalmas Tűzsárkány jelent meg. Szárnyai tűz
kén égtek, a teste pedig vörösen izzott. Tépd szét- gondolta a lány. A sárkány
erre gyorsan átszelte a férfi és a lány közti távolságot, majd Benjáminra
vetette magát. A sárkány ahol megérintette a férfit égésnyomott hagyott. A
férfi sikolyát a szél tovarepítette.
-
Azt hittük meghaltál!- kiáltotta a lány. –
Hazudtál!
Elég, Tűzsárkánya, gondolta a lány. A sárkány visszaszállt a
lány testébe, amitől eltűnt a tűz a szeméből. Helyette a szívébe szállt át- s
ott örökre megmaradt.
-
Saját kezűleg öllek meg- mondta Margaret.
Ám ekkor Aaron éles kiáltása szelte át a levegőt. A fiú
vámpírgyorsasággal loholt Benjamin elé, majd pajzsként állt elé. – Nem
bánthatod!- kiáltotta.
A fiú szeme teljesen befordult, s csak a szeme fehére
látszott. Teste élettelenül lebegett. Keze az öve körül járkált, s mikor
megtalálta a pengéjét Margaret felé indult. Margaret tudta, hogy az apjuk irányítja,
őt az elméjével- ilyet a bátyja magától soha nem tenne. A lány ösztönösen
előkapta hosszú Katana nevű japán
kardját, s kiállt Aaron ellen. A fiú most sokkal jobban harcolt, mint előtte.
Tudta a lány gyenge pontját, s ezt Benjamin ki is használta. Aaron immár nem a
lány támadta, ha nem saját magát karcolta meg. Ezzel árthatott a legnagyobbat
Margaretnek. Hiába, hogy ő volt a fiatalabb. Több felelősség tudat, és féltés
volt a lányban, mint fordítva.
Margaret kétségbeesetten rohant oda, és kiütötte Aaron
kezéből a fegyvert. Ám ekkor a fiú puszta kézzel esett neki a lánynak.
Vicsorogva, próbálta megfojtani az egyre kékebb lányt. A tüdeje könyörgött a
levegőért.
-
Elég legyen, Aaron!- szólt rá az apja.
A fiúból kiszállt egy démon-, ami egyből el is párolgott -,
s Aaron tehetetlenül rogyott a földre. Rángatózni kezdett, majd fennakadtak a
szeme, s elterült a fűben.
-
Aaron!- sipította Margaret.
-
Nyugi, Margaret- nevetett fel Benjamin. – Nem
halt meg. Démon-kóma.
A lány szemeit marták a könnyek. Az egyre gyengébb
lányt már csak egy cérnaszál tartotta vissza a bőgéstől.
-
Hogyan menthetem meg?- utat engedett egy
könnycseppnek
A férfi nem felelt. Valójában már nem is volt ott.
Benjamin helyett egy füstgomoly lézengett a lány körül. Mikor Margaret felnézett
már az arcát eláztatták a könnyek. Mindig is erős volt, de amikor a bátyjáról
volt szó akkor meggyengült. Ez volt neki a gyengepontja. Apja egy naplóban
egyszer leírta, hogy melyek a legrosszabb gyengék. A család volt az első.
Margaret elméjében tisztán látszott a szakadt fekete bőrborítású füzet.
Gyönyörű dőlt betűkkel írt Benjamin- a lány ezt örökölte… meg a keménységet.
-
Norma-
suttogta Margaret. – Segíts nekem. Mit tegyek?
Egy női alak jelent meg, majd ahogy közelebb ért az
alak kirajzolódott egy férfi. – Norma?-
csodálkozott a lány.
Igen, Norma
vagyok, hallotta a lány a fejében. A
bátyádat csak egy boszorkány tudja feléleszteni.
-
De ki?- a lány hangosan kimondta a szavakat.
Gondolkozz
Margaret. Kinek az arcát küldtem az álmaidba?
Margaret előtt megjelent az egyik álma-, amelyiket
a legjobban utált, amelyiktől félt.
-
Ritah…- lehelte a lány.
Ezzel az alak egy tűzlobbanás kíséretében eltűnt.
Ahol Norma állt, ott egy körívben nem
volt fű. Kiégette Norma.
A lány először is hazarohant. A ház előtt állt,
mikor nevelőanyját vélte felfedezni, ahogy aggódó tekintettel mered rá az
ablakból. Margaret megrázta a fejét, majd visszafordult. Nem tudta volna
elmondani, hogy mi történt. Sírás nélkül nem, és most nem szabadott sírnia.
Kómás bátyját a kezében tartotta, de ahogy beért a városba egy láthatatlanná
tevő varázsigét mormolt rá.
Margaret immár Jacob felé tartott. A fiú tudta,
hogy hol van Ritah.
-
Muszáj segítened- térdelt le a lány. Kómás
testvére esetlenül hánykolódott az ölében.
-
Nem vagy normális. Ritah a legnagyobb hatalmú
boszorkány- mondta félve. – A tekintetével képes kinyírni.
-
De segít! Nekem segíteni fog- legalább is
remélem- tette hozzá fejben.
-
Gyere!
A fiú lekapta fekete dzsekijét a fogasról, majd az
autója felé indult. A kómás Aaron-t óvatosan betették hátra, majd mindketten
előre ültek.
-
Ritah nem lakik messze. – jelentette ki a fiú. –
De ahhoz, hogy találkozhass vele valami félig férfi, félig nő nevét kell
mondani.
-
Norma?-
a lány csak később eszmélt fel, hogy ki mondta a nevet.
Jacob vállat rántott, majd sebességbe tette a
váltót. A kocsi hangosan felbőgött, majd villámgyorsan megindult Ritah
boszorkány felé.
Út közben csönd honolt az autóban. Senki nem szólt
egy szót sem, pedig Margaret fejében kérdések sorai akartak kibontakozni. Végül
Jacob szólalt meg. – Itt vagyunk.
Egy téglaház előtt álltak. Kis kertes ház volt
Ritah lakhelye, de ahogy Margaret közelebb gyalogolt a házhoz lehullott a
lepel, s inkább hasonlított egy régi gyárhoz, mint egy kertes családi
házhoz. Ritah fekete köpenye a heves
mozgástól felfújta a függönyt.
-
Én léptem.
Azzal Jacob átadta Aaront a lánynak, s elhajtott.
Igaz barátok, mi?- gondolta a lány.
Megrázta a fejét, majd Norma névére gondolt. Ekkor a kapu piros füstgomoly kíséretében
kinyílt, s zöld utat engedett a lánynak. Keze már zsibbadt a bátya súlyától.
Ahol a fiú bőre hozzá ért a lányhoz fekete sebhelyet hagyott maga után. De ez
legalább elmúlik, gondolta.
-
Ritah!- kiáltotta Margaret. – A segítségedért
könyörgöm.
A fekete betonajtó hangos csikorgással tárult ki a
lány előtt. Margaretet Ritah háza egy kémia laborra emlékeztette.
-
Miben segíthetek?- a boszorkány hangja távolról
jött- pedig Ritah ott állt a lány mellett.
Ritah legalább egy méterrel magasabb volt, mint
Margaret. Lábai nem voltak, hangtalanul lebegett a föld fölött. Arca falfehér
volt, a szeme pedig teljes egészében kéken izzott. Fejére kapucnit húzott, ami
a hosszú- szintén kék –ruhájának volt a tartozéka. A nő hátából egy pontosan
olyan japán penge állt ki, mint amilyen neki volt.
-
Démon-kóma…- motyogta Margaret gyászos hangon.
-
Áh, ettől féltem. Sajnos semmit nem tehetek.
-
Ó, a fenébe is, már!- kiáltotta el magát
Margaret. – A város, sőt a világ legnagyobb hatalmával rendelkező boszorkány
nehogy ne tudjon feloldani egy ilyen kis… csekélységet.
-
Ez igazán kedves, Margaret- mondta Ritah.
Margaret letette a bátyát a hosszú fehér asztalra.
Az előbb még kis fiolák voltak ott szétszórva, de a boszorkány egy
csettintéssel eltűntette onnan őket.
Ukuvusa umfana- mormolta
Ritah. A nő szeme immár pirosos-kékes tűzben égett. A boszorkány keze egy
pillanatra megremegett, de magabiztosan morogta tovább a xhosa igét.
-
Igazán szép dolog tőled, Margaret, hogy így vonzódsz
a bátyádhoz- a hang nem Ritah-é volt. Benjamin Franklin állt a nő ajtajában.
A férfin zöld harci ruha volt- a zöld a győzelem
színe volt. Körülötte három-három Elf helyezkedett el a jobbján, és a balján.
-
Apa…- suttogta a lány.
Előrántotta a japán pengéjét, majd az apja felé
rohant, de az ráküldte a jobbján pihenő Elfeket. Ezek már jóval képzettek
voltak. Úgy dobálták el a lányt, mint egy labdát. Még Ritah sem bírt velük.
-
Ezek…- kezdte, de Benjamin közbe szólt.
-
Igen, félig Tündék, félig Elfek. Elhagyatottak,
akár ez a két szerencsétlen itt. – a férfi Aaronra nézett. A húgára egy
pillantást sem pazarolt. Inkább a lány felé biccentett.
Margaret arca vérben ázott. Kezén, a csuklója
fölött mély seb tátongott.
-
Margaret!- Ritah kiáltott a lányra, de már késő
volt.
Apja íjvesszőjét már útnak engedte. A boszorkány
sebesen loholt a lány elé, s mikor elé ért alig észrevehetően egy fehér
üvegfiolát dugott a lány zsebébe. Végül a nyílvessző bele állt Ritah-ba. A
boszorkány tehetetlenül összeesett.
-
Nem bánod, hogy miattad halt meg?- apja arca
rezzenéstelen maradt.
-
Gyűlöllek!- kiáltotta a lány, majd Norma segítségével megidézte a
Tűzsárkányát.
A vörösen izzó vadállat leterítette a férfi
„seregét”, majd Benjaminra is rávetette magát. A sárkány leszorította Benjamin
mellkasát. Margaret óvatosan a férfi felé közeledett, majd pár másodperc múlva
érzelemmentes arccal bele döfte a férfi szívébe a japán pengét. A fegyver
világítani kezdett. Margaret csak ekkor döbbent rá, hogy milyen sötét is volt Ritah-nál.
-
Megérdemelted!- kiáltott a félig elporladt
férfire.
A Tűzsárkánya csigalassúsággal tért vissza Margaret
testébe. A lány teste remegett a tűztől.
-
Aaron!- sipította, mikor megpillantotta a
nyöszörgő bátyját.
Egy apró mozdulattal a fiú mellett termett. A szája
sarkához szorította az üvegcsét, majd lassan beleöntötte Aaron szájába a
folyadékot. A fiúba pár másodperc alatt visszatért az élet. Haja színe
megerősödött, akár csak a bőre. A mellkasa immár fel-le mozgott, ahogy levegőt
vett.
-
Bátyó!- a lány az éppen felkelő fiú nyakába
ugrott.
Aaron eltolta magától a lányt, minta egy izzó vasat
ölelt volna. Szeméből sütött a szomorúság.
-
Margaret- kezdte. – Tudod, annyira rossz a
testvérednek lenni. Gyűlöltem mindig is ezt a szerepet, mert…- megakadt a fiú.
– Mert én máshogy nézek rád.
A lány a megdermedt megdöbbenéstől. Csak most
fedezte föl, hogy ő is ezt érzi.
-
Hát, őszintén szólva…- mosolyodott el Margaret.
– Lehet, hogy ez az érzés kölcsönös.
A fiú megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. Egy
aprót előrébb lépett, megmarkolta a lány haját, majd ajkát az ajkára
tapasztotta. Szájuk vad táncot járt, miközben a lány átfonta a kezét a fiú
nyaka körül, s közelebb húzta magához. Érezte a fiú izzó, forró testét.
-
Tudod- hebegte Aaron. – Ezt meg tudnám szokni.
A lány elmosolyodott, majd átölelte a fiút. Többé
már nem érezte, hogy a bátyát ölelte volna. Már az érezte, hogy a pasiját öleli
át.
